Kiégés

Csak én tudtam, hogyan kell pénzt teremteni a semmiből,

én tudtam, mi szent és sérthetetlen, én tudtam, mi a hűség, én tudtam, milyen a jó apa, a jó férj és még azt is én tudtam, hogy milyen a jó feleség. Csak én tudtam, hogyan kellene másoknak élni, mert én tudtam, hogyan kell élni.


Azt gondoltam, ha én tudom, akkor nyilvánvalóan úgy is csinálom, de még ennél is jobban tudtam azt, hogy hogyan kell elvárnom. Bármit. Mindent. 


És akkor jött a „mindentudás szelleme” és megmutatta, hogy mit ér a tudásom. 0. 
Szerencsémre a nulla közelít a végtelenhez az újrakezdésen és újjáéledésen keresztül. Ha a 0-át megcsavarom, akkor 8, azaz végtelen.

Kapcsolatfüggés

Volt a házasságomban

egy kb. három éves időszak, amikor különösen erősen ragaszkodtam a feleségemhez. Ez az időszak tökéletesen egybecsengett azzal, amikor nem tudtam igazán, hogy merre tovább, vagy merre van az előre egyáltalán.

Eleinte meggyőződésem volt, hogy jó helyen vagyok és jól csinálom, amit csinálok, de az eredmények csak rövid ideig jöttek, utána mintha egy csúszdán csúztam volna le, mindenem lenullázódott. A munkámban a sikerek egyre ritkábbá váltak, az összhangot a feleségemmel egyre kevésbé találtam.

Kapcsolati válság

Miért kellett átélnem azt, hogy elveszítem a családomat? 

Az elfogadásra képessé válás – nem miatt, hanem érdekében. Elfogadni, olyan dolgokat, eseményeket és folyamatokat magamban és a másik emberben, amik a legnagyobb félelmeimet hozták elő. Megtanulni elfogadni bántalmazást, bántalmazottságot, hiányt, saját szükségleteimet, igényeimet és vágyaimat. Megtanulni elfogadni, hogy kizárólag magamról dönthetek, és képessé válni arra, hogy döntsek is magamról, minden helyzetben. Döntsek arról, hogy mit tudok adni és mit nem, magamnak és a másiknak. És elfogadni azt, hogy akit én társamnak gondolok, ő is maga dönt mindezekről.

Ráció halála

Megéltem azt, amikor már nem ment erőből.  

Amikor használhatatlanná vált és meghalt bennem minden addigi ésszerűség, logikusan felépített stratégia. Én úgy tekintek erre az életszakaszra, mint bábállapotra. Ez számomra egy befogadó folyamat. A befogadással együtt elfogadást is tanulok akkor, amikor ebben a fázisban vagyok egy adott témában. Elfogadást. Nekem először ez egy passzív elfogadás, amikor már nyom össze az addigi működésemből fakadó „rengetegség”, túl „sokság”, rendetlenség, és a nyomás hatására abbahagyom az akarást. 

Apaság

26 évesen lettem apa először.

Vagyis Apa nem lettem. Apa vagyok mélyen valahol a zsigereimben, szerintem így születettem, hogy ez kódolva van. Valójában nem tudom. Mert bár van elképzelésem helyzetekről és lehetséges megoldásokról is, mégis ez (még) valahogy semmit sem ér az adott helyzet, nehézség vagy öröm megtapasztalása nélkül.

Talán inkább úgy tapasztalatom, hogy apa leszek újra és újra. És nem csak a gyermekeim születése által. Sokkal inkább azáltal, hogy (sokszor felfoghatatlan méretű) kihívások vagy katartikus örömök és rácsodálkozások jönnek. És persze jön a félelem, hogy helytállok-e egy helyzetben, amiben még nem voltam.

Felnevelni egy gyermeket. Aztán kettőt, hármat, négyet. Inkább nevelnek ők engem. Tanítanak elfogadni, szeretni, helytállni.

Szeretői viszony

Kapni akartam.

Először konkrét dolgokat.

Aztán egy idő után már csak bármit. Valójában nem értettem magamat, mert szerelmes voltam a feleségembe. Hittem, hogy megbeszéljük, és hittem, hogy közös megoldást és együtt fejlődést lehet találni. Erre vártam, hittem és tettem is érte, és eközben a saját alapvető szükségleteim kielégítetlensége felőrölte mindenemet.

Amiben számíthatsz rám:

Lehet, ami van

Érzékelés

Amikor leülök veled beszélgetni, a jelenségek szintjén, az „itt és most”-ban érzékelem a lelkiállapotaidat, a téged, kapcsolataidat átjáró lelki dinamikákat. Ezeket szavakkal kihangosítom, így teszem megfoghatóvá, értelmezhetővé számodra is. Minden gondolat, érzés, cselekvés jelenlétét jogosnak, azaz helyénvalónak tekintjük az életedben anélkül, hogy kétségbe vonnánk azt. Még ha adott helyzetben nem is tudjuk, hogy miért, mégis, jelenleg az életed azzal a gondolattal, érzéssel, cselekvési mintázattal együtt van kiegyenlített állapotban.

Látlak téged

Összefüggések átlátása

Számomra a találkozás mindig valami mélyebbet rejt a másikról, ami nem csak szavakkal, tekintettel felfogható, hanem inkább megérezhető. Miután az „itt és most”-ban érzékelhető jelenségeket feltárjuk, közösen értelmezzük, kihangosítom számodra azokat a meglátásaimat, észleléseimet is, amik az érzelmi állapotaid, cselekvési mintáid mögött meghúzódó mélyebb kapcsolati összefüggésekre, okokra vonatkoznak. Ez abban tud támogatni téged, hogy új szempontokat, tágabb és mélyebb rálátást kapj a nehézségeidre, és ezeket önmagadban átdolgozva szabadabb, önálóbb, önismeretben megalapozottabb döntéseket tudj hozni az életedben.

Tartozni valahová

Rendszerszemlélet

Mindannyian egy nagyobb egész részei vagyunk. Nem létezünk más emberi kapcsolatok, közösségek nélkül. Abban tudlak kísérni, hogy miközben te magad gyógyulsz, veled együtt gyógyuljanak a kapcsolataid is. Az én tapasztalásom szerint az egyén életében, kapcsolataiban (rendszerében) szinte mindig van ellentmondás, ami kényelmetlenséggel, olykor szenvedéssel jár. Az ellentmondás jó, mert segít a fejlődésben, rávilágít olyan lelki folyamatokra, amiket készek vagyunk már meghaladni. A közös munkánk során arra törekszünk, hogy benned és kapcsolataidban lévő ellentmondásokat feloldjuk a gondolatok, érzelmek, cselekvések szintjén, és ezáltal az életedet egy harmonikusabb, átláthatóbb szintre emeljük.

A nálunk nagyobb

Távlat

A távlat kilépés a személyes nézőpontból, a rád szabott hely megtalálása a világ nálad nagyobb rendjében. Önmagad, kapcsolati dinamikáid megértése, megszeretése, csiszolása egy tanulási folyamat, ami képessé tesz arra, hogy másokat is megérts, elfogadj és ezáltal új minőségben tudj kapcsolódni a téged körülvevőkkel. A mély önismereti munka gyümölcse egy olyan perspektíva, amiben elindulhatsz új minőségű élettapasztalatok megélése felé, amiben megengedheted magadnak, hogy élj és jól élj mindazzal, amid már van. Abban tudlak kísérni, hogy megtapasztalhasd azt, hogy benned az életnek bátran és őszintén önmagadba tekintő mélysége, másokat átölelő szélessége és a nálad nagyobbhoz bizalommal kapcsolódó magassága van.

A test emlékezete

Testi tünetek – a lélek nyelve

Amikor valami bennünk kibillen az egyensúlyból, a lélek először finom jeleket küld. Hangulatainkban, gondolatainkban, viselkedési mintáinkban jelennek meg azok a hiányok, amelyek talán szavakkal még nem kimondhatók. Ha ezekre a belső üzenetekre nem tudunk időben rálátni, a testünk az, ami szólni kezd – tünetek, fájdalmak formájában.

A test nem ellenség, hanem szövetséges. Minden tünet egyfajta üzenet, ami a figyelmünket hívja. Hiszem, hogy a lélek gyógyulását mélyíti, ha a test szintjén is meghallgatjuk és támogatjuk azt, ami fáj vagy feszült.

Szakmai utamon tanultam a testtel való gyógyító munkát: csontkovácsolást, különféle masszázsformákat, valamint Craniosacralis terápiát. Ha az önismereti utadon testi tünetek is kísérnek, lehetőség van arra, hogy ezekkel a módszerekkel is megtámogassuk a belső munkát. Ez nem a megjavításról szól, hanem a figyelemről, a gondoskodásról, arról, hogy a testeddel is kapcsolatba lépj, és megérezd: ott van benned a gyógyulás bölcsessége.

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.