Önismereti, párkapcsolati mentor és családállító

Dóka Viktor

Hiszem, hogy minden ember útja egyedi – és mélyen értékes.
Mentorként egy olyan belső térbe hívlak, ahol jelen tudsz lenni önmagaddal: a kérdéseiddel, a döntéseiddel, a mélységeiddel.

 

Munkámat a befogadó figyelem, a rendszerszemlélet és a spirituális éberség hatja át. A beszélgetéseink során gyakran összefüggések tisztulnak ki, mintázatok bomlanak fel, és olyan belső rétegekhez jutunk el, ahol valódi, felismerésből fakadó változás történhet – nem erőből, hanem mély, tiszta figyelemből, elengedésből.

 

Nem megmondani akarok, hanem veled lenni, amíg te tisztábban látsz.
Ahol elágazik az út – ott van igazán szükség a figyelemre.

Úgy hívlak erre a belső útra, mint aki maga is járt önmaga mélységeiben, és olykor jár még ma is.  Férfiként, négy gyermek apjaként, társban, felelősségben, küzdelemben és jelenlétben formálódom. Tudom, milyen megtartani a teret, amikor dől minden. És tudom, milyen újra felállni, amikor az ember saját hitéből esik ki.

Felmásztam a hegyre, hogy megfogjam az Isten lábát. Ez nem volt elég.
Én magam akartam Istenné válni. Bele is haltam.
A tévedéseimnek, a hibáimnak, a tökéletlenségemnek köszönhetően mára Emberré lettem.

És így, Emberként…

Kísérlek Téged, és ha kell, akár vezetlek is – oda, ahol a radikális őszinteséget találod.
Azt a fajta őszinteséget, ami nem enged mellébeszélést.
Ahol minden álarcot le tudsz tenni önmagad előtt, és végre megérezheted, megláthatod a saját lényegi részedet.

 

Hogy aztán őszintén és bátran tudj cselekedni az életedben.

Tanulmányaim

Szemléletem alapja a folyamatos tanulás

Hiszem, hogy a segítői jelenlét alapja a belső munka és a tudás folyamatos mélyítése. Az elmúlt évek során olyan módszereket tanultam, amelyek a test és a lélek kapcsolatára, az önismeret gyógyító erejére építenek.
Képzéseimet mindig a hívás vezette – hogy megértsem, mi rejlik a tünetek mögött, hogyan lehet visszatalálni az egyensúlyhoz, és hogyan támogatható egy folyamat a megfelelő eszközökkel.
Az alábbiakban ezekből a tanulási állomásokból adok egy áttekintést.

2012
Természetgyógyászat – alapmodulok
2016
Szellemgyógyászat

(Tuba Gábor Botond – Káli Fények Csontrakó Tanoda)

2017
Csontkovácsolás

(Váradi Tamás)

2018
Metamorf masszázs
2018 - 2020
Csontrakás – kezdő, haladó és mesterképzés

(Tuba Gábor Botond – Káli Fények Csontrakó Tanoda)

2022
Craniosacralis terápia CST I.

(Upledger Institute Hungary)

2023 - 2024
Családállító képzés

dr. Sándor Annamária

2025
Párkapcsolati coaching és házassági tanácsadói módszertan

(dr. Mészáros Ádám)

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.