Dóka Viktor
Önismereti és párkapcsolati mentor, családállító
Családállítás
Párkapcsolati mentoring
Egyéni önismereti mentoring
Dóka Viktor
Csak akkor születtek nagy dolgok,
Ha bátrak voltak, akik mertek
S ha százszor tudtak bátrak lenni,
Százszor bátrak és viharvertek.
Ady – A Tűz csiholója
Így, Emberként…
…kísérlek Téged, és ha kell, vezetlek, oda, ahol a radikális őszinteséget találod. Azt a fajta őszinteséget, ami nem enged mellébeszélést. Ahol minden álarcot képes lehetsz levenni önmagad előtt, és megláthatod, megérezheted a saját lényegi részedet.
Hogy aztán őszintén és bátran tudj cselekedni az életedben.
Amiben számíthatsz rám:
Látlak téged
Az intuicíóról
Úgy ülök le melléd, mint aki lát és érez Téged. A találkozás mindig valami mélyebbet rejt a másikról, ami nem csak szavakkal, tekintettel felfogható, hanem inkább megérezhető. Nem tudom, honnan jött, egyszer csak ott volt. Éreztem azt, akivel leültem. Azóta használom. Az intuíciót, a ráérzést.
Lehet, ami van
A fenomenológiai szemléletről
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Nam leo risus, ullamcorper ac molestie non, euismod quis nisl. Fusce sed nunc semper, iaculis elit non, congue arcu. Nunc egestas lectus justo, ac lacinia turpis molestie quis. Cras pharetra justo at lobortis cursus. Aenean ultricies ornare diam eget imperdiet.
Tartozni valahová
A rendszerszemléletről
Mindannyian egy nagyobb egész részei vagyunk. Nem létezünk más emberi kapcsolatok, közösségek nélkül. Abban tudlak kísérni, hogy miközben te magad gyógyulsz, veled együtt gyógyuljanak a kapcsolataid is.
Tükörszilánkok
A radikális őszinteségről
Mélypont. Padlót ér a tükör, amiben eddig nézted magad. így vagy úgy, mindegyikőnk életében eljön ez a pillanat. Teret tartok, amiben bátran felemelheted a szilánkokat. Abban tudok melletted lenni, hogy egyre mélyebben értsd és lásd önmagad. Hogy a szilánkok egyre fényesebbé váljanak. Hogy végül összeálljon egy új tükör, ami már valóban a lényegi részedet mutatja önmagad számára.
Ajánlások
Témáim és tapasztalataim
Kiégés
Csak én tudtam, hogyan kell pénzt teremteni a semmiből,
én tudtam, mi szent és sérthetetlen, én tudtam, mi a hűség, én tudtam, milyen a jó apa, a jó férj és még azt is én tudtam, hogy milyen a jó feleség. Csak én tudtam, hogyan kellene másoknak élni, mert én tudtam, hogyan kell élni.
Azt gondoltam, ha én tudom, akkor nyilvánvalóan úgy is csinálom, de még ennél is jobban tudtam azt, hogy hogyan kell elvárnom. Bármit. Mindent.
És akkor jött a „mindentudás szelleme” és megmutatta, hogy mit ér a tudásom. 0. Szerencsémre a nulla közelít a végtelenhez az újrakezdésen és újjáéledésen keresztül. Ha a 0-át megcsavarom, akkor 8, azaz végtelen.
Kapcsolatfüggés
Volt a házasságomban
egy kb. három éves időszak, amikor különösen erősen ragaszkodtam a feleségemhez. Ez az időszak tökéletesen egybecsengett azzal, amikor nem tudtam igazán, hogy merre tovább, vagy merre van az előre egyáltalán.
Eleinte meggyőződésem volt, hogy jó helyen vagyok és jól csinálom, amit csinálok, de az eredmények csak rövid ideig jöttek, utána mintha egy csúszdán csúztam volna le, mindenem lenullázódott. A munkámban a sikerek egyre ritkábbá váltak, az összhangot a feleségemmel egyre kevésbé találtam.
Kapcsolati válság
Miért is kellett különválnom a családomtól?
Az elfogadásra képessé válás – nem miatt, hanem érdekében. Elfogadni, olyan dolgokat, eseményeket és folyamatokat magamban és egy másik emberben, amik a legnagyobb félelmeimet hozták elő. Megtanulni elfogadni bántalmazást, bántalmazottságot, hiányt, saját szükségleteimet, igényeimet és vágyaimat, és elfogadni, hogy ezt nem én döntöm el, hogy akit én társamnak gondolok elfogadja-e ezeket vagy sem. Megtanulni elfogadni, hogy kizárólag magamról dönthetek, és képessé válni arra, hogy döntsek is magamról, minden helyzetben. Döntsek arról, hogy mit tudok adni és mit nem, magamnak és a másiknak.
Ráció halála
Én úgy tekintek a ráció halálára, mint bábállapotra.
Ennek megnyilvánulása számomra nem pontszerű. Ez egy folyamat. Viszont nem egy kiáradó, hanem egy befogadó folyamat. A befogadással együtt elfogadást is tanulok akkor, amikor ebben a fázisban vagyok egy adott témában. Elfogadást.
Nekem először ez egy passzív elfogadás, amikor már nyom össze az addigi működésemből fakadó „rengetegség”, túl „sokság”, rendetlenség, és a nyomás hatására abbahagyom az akarást.
Apaság
26 évesen lettem apa először.
Vagyis Apa nem lettem. Apa vagyok mélyen valahol a zsigereimben, szerintem így születettem, hogy ez kódolva van. Valójában nem tudom. Mert bár van elképzelésem helyzetekről és lehetséges megoldásokról is, mégis ez (még) valahogy semmit sem ér az adott helyzet, nehézség vagy öröm megtapasztalása nélkül.
Talán inkább úgy tapasztalatom, hogy apa leszek újra és újra. És nem csak a gyermekeim születése által. Sokkal inkább azáltal, hogy (sokszor felfoghatatlan méretű) kihívások vagy katartikus örömök és rácsodálkozások jönnek. És persze jön a félelem, hogy helytállok-e egy helyzetben, amiben még nem voltam.
Felnevelni egy gyermeket. Aztán kettőt, hármat, négyet. Inkább nevelnek ők engem. Tanítanak elfogadni, szeretni, helytállni.
Szeretői viszony
Kapni akartam. Először konkrét dolgokat.
Aztán egy idő után már csak bármit. Valójában nem értettem magamat, mert szerelmes voltam a feleségembe. Hittem, hogy megbeszéljük, és hittem, hogy közös megoldást és együtt fejlődést lehet találni. Erre vártam, hittem és tettem is érte, és eközben a saját alapvető szükségleteim kielégítetlensége felőrölte mindenemet.