Rendszerszemlélet
Mindannyian egy nagyobb egész részei vagyunk. Nem létezünk más emberi kapcsolatok, közösségek nélkül. Abban tudlak kísérni, hogy miközben te magad…
Önismereti és párkapcsolati mentor, családállító
Fenomenológiai szemléletű önismereti mentor, családállító
Hiszem, hogy minden ember útja egyedi – és mélyen értékes.
Mentorként egy olyan belső térbe hívlak, ahol jelen tudsz lenni önmagaddal: a kérdéseiddel, a döntéseiddel, a mélységeiddel.
Munkámat a befogadó figyelem, a rendszerszemlélet és a spirituális éberség hatja át. A beszélgetéseink során gyakran összefüggések tisztulnak ki, mintázatok bomlanak fel, és olyan belső rétegekhez jutunk el, ahol valódi, felismerésből fakadó változás történhet – nem erőből, hanem mély, tiszta figyelemből, elengedésből.
Nem megmondani akarok, hanem veled lenni, amíg te tisztábban látsz. Ahol elágazik az út – ott van igazán szükség a figyelemre.
Úgy hívlak erre a belső útra, mint aki maga is járt önmaga mélységeiben, és olykor jár még ma is. Férfiként, négy gyermek apjaként, társban, felelősségben, küzdelemben és jelenlétben formálódom. Tudom, milyen megtartani a teret, amikor dől minden. És tudom, milyen újra felállni, amikor az ember saját hitéből esik ki.
Felmásztam a hegyre, hogy megfogjam az Isten lábát. Ez nem volt elég.
Én magam akartam Istenné válni. Bele is haltam.
A tévedéseimnek, a hibáimnak, a tökéletlenségemnek köszönhetően mára Emberré lettem.
Szolgáltatások
Amiben segíthetek neked:
Vélemények
Amit rólam mondanak
Győrffy Anna
Olyan őszinte figyelemmel van jelen Viktor, ami nem engedi meg a mellébeszélést és a felületességet. Nagyon pontos kérdésekkel tud bevezetni a témák mélyére. Ez nem mindig kényelmes, sőt! De azokat a kérdéseket tudja feltenni, amiket én nem mertem feltenni magamnak.Salik-Dugmonits Erzsébet
Talán már a huszadik kezelésen is túl vagyok. Nincs olyan, hogy az élet minden nehézségét varázsütésre megoldhatnánk, de mindig megoldunk valamit, sokszor több dolgot is egy alkalommal. Nagyon intenzív élmény minden egyes kezelés. Sokszor sírok, rengeteget nevetek, folyamatosan dolgozik a lelkem és a testem. Viktor mindig megérzi, mit kell kérdeznie. Nem mondja meg a tutit, nem beszéli tele a fejemet a saját véleményével, csak nagyon-nagyon jókat kérdez, ezzel terelget a saját utamon a saját erőmből.Szitás Anita
Viktor különleges hite és mély nyugalma sok kihívást jelentő élethelyzetemben adott már hatalmas segítséget. Saját emberségét őszintén vállalva tart számomra olyan teret, ahol én magam is bátran mutathatom a tökéletlenségemet. Biztonságot adó jelenléte így képes még egy lelki hurrikánt is szemerkélő esővé varázsolni. Szívből ajánlom, hogy vedd fel vele a kapcsolatot, ha egy tiszta tükörszilánkra lenne szükséged, amelybe pillantva a saját igazságodra láthatsz rá!Tapasztalataim
Ismerj meg bővebben
Mindannyian egy nagyobb egész részei vagyunk. Nem létezünk más emberi kapcsolatok, közösségek nélkül. Abban tudlak kísérni, hogy miközben te magad…
Számomra a találkozás mindig valami mélyebbet rejt a másikról, ami nem csak szavakkal, tekintettel felfogható, hanem inkább megérezhető. Miután az…
Amikor leülök veled beszélgetni, a jelenségek szintjén, az „itt és most”-ban érzékelem a lelkiállapotaidat, a téged, kapcsolataidat átjáró lelki dinamikákat.…
Joós István – Énakadémia
Viktor őszinte, és ami még több: olyan jellegű – talán szelídségű a jó szó – a figyelme, hogy nagyon nehéz nem őszintén válaszolni neki. Szeretettel ajánlom a vele való beszélgetést!